Valamikor az évelején az osztályfőnökünk kiosztott egy tesztet, aminek a lényege az volt, hogy a kijelentett mondat mennyire igaz rád, és be kellett karikázni az 1., 2., 3. vagy 4. lehetőséget. Az első volt a semennyire nem igaz rám az adott állítás, a negyedik pedig nyilván a tökéletesen igaz rám-ot jelentette. Valójában az egész ahhoz kellett, hogy a diákok jobban megismerjék magukat a képességeiket, megtudják miként a leghatékonyabb a tanulás számukra, meg hát az embereknek valamiért kurva egy fontos dolog derült ki a teszt végén: introvertált avagy extrovertált vagy. Ami mellesleg soha a büdös életben nem 100%.

            Az embernek kijön, hogy extrovertált. Hú, de tök jó, nyitott vagyok, szeretem a társaságot. De isten igazából fogalmunk sincs arról ez milyen előnyökkel és hátrányokkal jár. És ha introvertált vagyok? Nem lehetek az a napszemüveges, menő gyerek a suliból? Egyáltalán miért kell nekem teszt ahhoz, hogy tudjam, könnyen nyitok mások felé vagy sem? Tizennyolc évet leéltem magammal, ha eddig nem esett le, hogy fosok az emberektől, most miért esne le néhány bekarikázott választól? Ezek a teszt eredmények, amiket osztályon belül csinálunk meg egyedül arra jól, hogy egymást fikázzuk. Fúj, introvertált vagy? Allergiás vagyok az antiszoccokra, hozzám ne érjél! Azt a mindenit, beképzelt extrovertáltak, kijön velem hányni a wc-be?

            Szerintem egyáltalán nincs jelentősége annak ki, mikor töltődik fel jobban, egyedül vagy társaságban. Semmi. Baszki, tudod mi számít? Hogy van-e önbizalmad vagy nincs. Hogy milyen magasra helyezed magad a társadalom ranglétráján, hogy mennyire vagy fontos a saját szemedben, mennyire tartod be a saját határaidat. Ezek a legfontosabbak. Mert, aki megtanulja értékelni a saját gondolatait, képes együttérezni önmagával, az nem akar majd introvertált lenni, vagy extrovertált. Az pont leszarja, hiszen ő csak jól akarja magát érezni ebben az életben. Szakít időt másokra, de szeret egyedül lenni, mert szereti azt az embert, aki lett belőle. Éppen ezért nem értem ezeket a teszteket, azt meg aztán végképp nem, miért kell a ezekhez a személyiségtípusokhoz különféle jelzőket társítani, mint antiszociális (ami mellesleg egy létező személyiségzavar) vagy beképzelt (ami pedig meg se közelíti az nyitott személyiség fogalmát). Ítélkezünk a másik felett, miközben elvárjuk másoktól, hogy ne nevezzenek minket csúnyának vagy szemétnek első látásra. Pedig az vagy.

            Az ember élete ötven százalékát azzal tölti, hogy megtanul nemet mondani lelkiismeret furdalás nélkül. Nos, hát van olyan, hogy valaki baszakodik és elhúzza ezt, olyankor születnek meg az 50 éves testben élő kamaszgyerekek. És ezzel semmi probléma, ha te boldog vagy így, nekem teljesen oké. Ambivertáltnak lenni annyit tesz, hogy nem vagy szégyenlős, ha a figyelem középpontjába kerülsz, akár új társaságban is, de kényelmesebb, ha körülötted vannak a barátaid. Nyitott vagy mások fele, de szeretsz egyedül is időt tölteni. Ez az aranyközépút és fontos volt definiálni.

            Ha félénk, szorongó, alacsony státuszú vagyok, nem merek nemet mondani másoknak. Behódolok nekik, mert túlságosan számít nekem az, mit gondolnak rólam. Ha pökhendi vagyok, fennhordom az orrom és mindig nekem van igazam, mindenre nemet mondok, ami negatív hatást és unszimpátiát fog kelteni másokban, majd kedvesen, aranyosan nézek körbe, hogy nahát, miért nem akar velem senki se mélyebb beszélgetést folytatni? Az, hogy nemet mondok valamire, ami nem tartja tiszteletben a határaimat, teljesen oké. Ne öleljük meg egymást, rázzunk kezet inkább. Nem szeretnék buliba menni, de szívesen beülök valahova. Ilyenkor a saját lelkednek mondasz egy igent, amit ha megtanulsz, senki nem vehet el tőled! Ez egy óriási kincs és olyan értéke van, még a vadnyugatról is ideküldenek valami lóháton érkező, szex istennek kinéző fickót, hogy megszerezze tőlünk. Ugye, milyen jól jársz, két legyet egy csapásra!

            Én a hitelesség és az önismeret híve vagyok. Van egy nagyon fontos törvény, amit nem mondunk ki, de valójában egész életünkben ott lebeg a fejünk fölött. Emberek vagyunk, hibázunk és vannak hiányosságaink. Ha valaki ezzel tisztában van, nem akar majd tökéletes lenni, nem fog neki fája, ha nem lehet az. Nem akar majd mások szemében jól feltűnni, egyszerűen éli az életét, időt szakítva magára, tiszteletet adva másoknak, de ami a legfontosabb, hogy magát rakja az első helyre. Nem tölti olyan faszságokkal az idejét, hogy bebizonyítsa másoknak ő extrovertált vagy introvertált, vagy akármi. Ezzel nem ismered meg önmagad, kicsi szívem. Tesztek eredményeit magadra erőltetni majdnem olyan, mint elhitetni a fizika tanárommal, hogy le tudom képezni a domború tükörről visszaverődő fény sugárt.

            Én a tanárok helyében, ha már egyszer a technológia korát éljük, inkább töltettem volna ki a diákokkal egy „16 peronality” személyiségtesztet a neten. Az önismeret pedig ott kezdődik, hogy nemet mondok arra, amit nem akarok. Én például nem akarok érettségizni, köszönöm a figyelmet.