A világunk nagyon egyszerű alaptörvényeken alapszik. Te kritikát fogalmazol meg róla, ő lehülyéz, elhord mindennek, mert megbántva érzi magát, rólad is alkot egy kritikát azt remélve, te is legalább olyan sértetten reagálsz majd, mint ő. Másik alappillér, ami szerintem a feminizmus egyik vonzata is: nagyon sokszor a nő vagy a gyerek az áldozat. Miért? És miért furcsálljuk, ha egy férfi lesz az?

            Egyszer nagyon merészen és határozottan azt állítottam, hogy nem bírom elviselni a nőket. Vagy azokat, akik úgy viselkednek. Itt most társadalmi szempontból beszélek, nagykorú lányok, akik erős véleménnyel vannak a világról és szeretik, ha igazuk van. Róluk. Egyszerűen unalmas hallgatni mennyi mindent tudnak, nincs a kisugárzásukban semmi különleges, vagy maradandó, mert nem tudják konkrétan megfogalmazni miért küzdenek, élnek. Én nem azt mondom, aki boldog így, nekem oké, az is oké, ha nem boldog így, meg aztán, akinek nem inge ne legyen paraszt és ne hordja. De én nem tudom elviselni. Ez ennyi, vállalom. Azt is, hogy a teát jéggel és tejjel iszom.

            Nagyon látszik néhány interjút nézve, hogy a feminizmus harmadik hulláma már nem áll meg az egyenjogúság kérdésénél. Mi az nekik? Már megszerezték. Egyre jobban hajluk afelé, hogy egyelőek legyenek a nők a férfiakkal Hogy a nőket is férfiként kezeljék. De őszintén, ki tudná elviselni hosszútávon? Már ha csak abba belegondolunk, a nők mennyire figyeleméhesek, szerintem végtelenül unatkoznának, ha férfiként kezelnének mindenkit. Kreálnának maguknak egy újabb problémát, ami miatt lehet szidni a másikat, azt lehet állítani, hogy mi el vagyunk nyomva. Szerintem sok helyen ki lett harcolva a jogi egyenlőség. Most csak azért kéne már küzdeni, vagy inkább arra helyezni a hangsúlyt, hogy ezek gyakorlatban működjenek is.

            Merthogy miért kéne nekem arra gondolni egy szobában, ha belépek oda, hogy ki feminista? Pont azért vész el a fogalom szépsége, mert ennyire ráerőltetjük a világra. Azért nem tudják az emberek természetesen kezelni, mert a mozgalmon belül se kezeli senki se természetesen. Nem érdekes, hogy a férfiak, fiúk, akikkel körül vagyok véve, mind jobban tisztelik a nőket, mint a nők egymást? Ebből lehet levonni azt a következtetést, hogy a nők önmaguk legnagyobb ellenségei. Kit érdekel, melyik termékcsaládot használod, kit érdekel van-e műkörmöd, kit érdekel mikor festetted be a hajad utoljára, kit érdekel sminkelsz-e vagy sem, kit érdekel mennyit eszel? A nőket. A nők ítélkeznek és rosszindulatúak. Érted a görög mitológiában is, a férfiak megküzdöttek egymással, a nők pedig sunyin ajándékot küldtek a másiknak, a csomagban egy mérgezett ruhával, hogyha valaki felveszi, leolvadjon róla a bőr a sav miatt. Csodálatos. Na, ezért nem bírom a felnőtt bőrbe bújt lányokat. Mert egymásról olvasztják le a bőrt a kisugárzásaikkal. Ez egy veszélyesen nagy általánosítás, természetesen sosem igaz egyik állítás sem mindenkire. Meg aztán ne higgyenek már nekem, én is egy nő vagyok

            Egyre több helyen látom azt a fogalmat, hogy gender semleges. Hogy ne definiáljunk valakit nőnek vagy férfinak, csak embernek. De mi van azokkal, akik szeretik megélni a nőiességüket? Vagy a férfiasságukat? Nem attól szép a világ, hogy van két nem, akik más energiákkal bírnak és megtanulnak harmóniában létezni? Olyan dolgokat félünk megfogalmazni, amik teljesen emberiek, mert félünk, hogy valaki homofóbnak, hímsovinisztának hív majd minket. Pedig a világról és véleményekről van szó. Nem akarom a szívemen hordani az összes nő sorsát, hiába tudom, hogy például dél-keletebbre milyen komoly nemi egyenlőtlenség uralkodik. És szerintem, ha normális az, hogy valaki az interneten vállalja fel (pl.) a hemoszexualitását, akkor az is legyen normális, ha valaki azt vállalja fel, hogy heteroszexuális. Merthogy egyre inkább az a különleges, ha valaki sztenderd beállítottságú.

            Szerintem a szabad élet ott kezdődik, hogy rendbe teszem önmagam. Olyan kapcsolatokat ápolok, amiknek van építő hatása mindkét fél számára. Olyan társat választok, aki ugyanolyan elvekkel éli az életét, mint én, mert akkor nem fogom úgy érezni, hogy egy elnyomott nő vagyok egy elbaszott társadalomban. Mert az egész világot úgyse lehet megváltoztatni, viszont a saját hozzáállásomat az élethez igen. És annál karizmatikusabb kisugárzása senkinek nem lehet.