Párizsban járt a tavasz, én meg Besenyő Pista bácsi bőrkabátjában

Gondolati Szülemények

Gondolati Szülemények

Személyiségem két fontos tényezője

Nem mindig lesz egy könyv jó könyv csak azért, mert meg lett írva

2024. november 07. - NiniNóni

A barátaim nem szokták érteni, hogyan lehet a kávét egészen önmagéban meginni, tej, tejszín, cukor, méz nélkül. Az igazán jó kávé, amit az amerikai filmekben is látunk, amit csak úgy feketén kitöltenek a bögrébe és beleisznak, na az tényleg önmagában a legjobb, minden nélkül üt igazán. Ráadásul nem rég olvastam valami nőknek szóló magazinban, hogy a feketekávé az egészségre is jó hatással van (normál kereteken belül), figyeljél mert sorolom: Növeli a fizikai teljesítményt, serkenti az agyműködést, csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, segíthet a szívbetegségek megelőzésében, szerepet játszhat a rákos megbetegedések megelőzésében. Szóval igazából az, hogy finom, csak másodlagos, nem erre kell figyelni, amikor belekortyolsz. Szépen igyál bele és mosolyodj el: mmm de jó keserű, érzem ahogy hosszabbítja az életem, mmm megment minden betegségtől, mmm ó a ráncaim is eltűnnek, mmm. Gyanítom, hogy a Disney gonosz királynőknek is kávét kellett volna fogyasztaniuk bosszúállás helyett.

            No de nem is erről szerettem volna írni, mert bár szerintem érdekes téma, hogyan került a hétköznapi dolgaink közé a kávébab, morálisan attól még nem megkérdőjelezhető, és én szeretek olyan dolgokat boncolgatni, amik azok. Szóval, kezdjük a novembert egy jó kis könyvkritikával, hogy lássa az olvasó, hogy csak azért, mert valaki tud írni (első osztály), mert valaki ki tud találni egy történetet és szereplőket nevez el, attól még nem biztos, hogy jó könyv fog megszületni, sőt egyáltalán nem biztos, hogy valamit az hozzátesz az én értékrendemhez, világlátásomhoz. Márpedig a könyv lényege ez, nemcsak egy jó kikapcsolódás az olvasás, rengeteg mindenre nyitottabb leszel általa.

            Egyszer mondta nekem valaki; Ella, ha be szeretnél futni, mint író vagy gyerekkönyvet kell írnod először vagy egy nyálas, romantikus regényt. Na, hát ebből is látszik, hogy mire van nagyobb kereslet. Nyílván most a mesekönyvekbe ki fog belekötni, mindenkinek jó emlékei vannak azokról, anya/apa/nagyszülők olvasták még lefekvés előtt nekünk. A romantikus regények… huh. Könyvkritika következik a Vadvirágok magabiztossága című regényről. Gyönyörű cím, érdekes téma választás, merthogy az egész arra a koncepcióra épül, hogy egy kisvárosban élő 18 éves lány miként szeret bele egy 32 éves férfiba. Szerintem nagyon jól ki lehetett volna bontani, az író szerint miért nem számít a kor a szerelemben, vagy miért számít, milyen olyan akadályok vannak, amik mondjuk, két azonos korosztályú embernél nem merülnek fel, működhet-e hosszútávon, miként reagálhat a környezet. Szóval rengeteg mindenről lehetett volna írni és én azt is hittem, hogy ilyen irányba kanyarodik majd el a story, tekintve, hogy a könyv hátulján fel van tűntetve, hogy +18, azt hittem felnőttséghez méltó mély gondolatokat is találok majd benne. Ehelyett egy tipikus szenvedő, inkább kamaszoknak szóló dráma lett a könyvből, amibe az író a lehető legtöbb szenvedést próbálta belesűríteni, kezdve a szexuális bántalmazással, a daganatos betegségeken át a kiskori halálig, csakhogy éreztesse velünk mennyire is tragikus történetről van szó, és hogy a sok tragika ellenére két ember szerelme mennyire stabil tud maradni. Szerintem sokkal, de sokkal ütősebb lett volna a sok dráma helyett egyet kiválasztani, azt teljesen kibontani, az utolsó rétegeket is lehámozni róla, mert így olyan, mintha az író nem tudta volna, hogyan írjon, csak egy történetet szerette volna elmesélni és így az is lett belőle, mintha egy ismerőssel egy éve nem találkoztál volna és egy csésze kávé mellett próbálná elmesélni az egész elmúlt év eseményeit. Emellett nem ismerjük meg a karaktereket, felszínes képeket tudunk csak elkapni róluk, aztán már ugrunk is tovább a következő szenvedéshez, ami már megint irreleváns. A valóságérzetet is nehéz megtartani közben, nem érzem azt, hogy a valós párkapcsolati, családi, baráti problémákat egy új szemszögből ismertem volna meg. Bár az, hogy a főszereplő lányt a történet elején szexuális zaklatás érte, aztán nála egy sokkal idősebb faszival kezd el kavarni, szerintem logikusan összefűzhető. Ez a rész is tök érdekes lehetett volna, mi a pszichológiája annak, hogy kihez vonzódunk és kihez nem.

            Valószínűleg a könyv maga sok olyan emberhez eljutott, akik élvezték is, akik még nincsenek képben önmagukkal, esetleg kíváncsiak egy ilyen párkapcsolat működésére vagy csak úgy általánosságban a párkapcsolatok működésére, csak akkor sajnos a könyv nem lehet +18 (én értem, hogy a témák/szex miatt van feltűntetve, de akkor sem fér össze a történettel, a Szegény Párák című regény is +18, mégsem azt érzem közben, hogy a témaválasztás, a jelenetek ellentmondásosak lennének a korosztállyal, akiknek szánják) hiszen sokszor a kamaszok kíváncsiak hasonló témák könnyebb, kislányosabb oldalára, ami teljesen rendben van, én is megannyi hasonló lányregényt olvastam kamaszként és imádtam őket, de ha most újra a kezembe venném azokat, valószínűleg hasonlóan éreznék. Szóval picit sajnálom, hogy a Vadvirágok magabiztosság – át nem négy évvel ezelőtt olvastam el.

            Annyit szeretnék még így lezárásként mondani, hogy nem mindig lesz egy könyv jó könyv csak azért, mert meg lett írva. Egy történetet befejezni az kitartást igényel, szóval ezt elismerem, mert az is nagy siker, de nem válik minden író művésszé azért, mert született egy hosszabb kézirata. Írni bárki tud, mindenki tanulta, mindenki szokott fantáziálni, de úgy létrehozni valamit, hogy közben a saját világlátásomat adom hozzá, hogy írás közben esetleg rájövök bizonyos dolgokra és nem csak leírom őket, mint klisé, hanem egy karakter viselkedésén keresztül mutatok rá, na az művészet és akkor mondhatja el valaki magáról, hogy alkotótevékenységet folytatott. Szóval légyszike, aki írónak készül, ne féljetek a saját világotokat átadni, sokkal emberibb a történet, ha érződik mögötte az alkotó. Mert már minden történtet megírtak, attól lesz másabb, hogy te magadból mennyit adsz bele.

            Utószavaknak: igyatok kávét, mert kurva egészségesek lesztek tőle és Vadvirágok magabiztossága helyett olvassatok A felolvasó–t, mert sokkal mélyebbre hatol, mint 363 oldalnyi szenvedés, virágos borítóba csomagolva.

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolatiszulemenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr7218726032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása