Én őszi gyermek vagyok. Szeretem az esőt, a hideget, a hosszú ruhákat, a fagyot, a havat. Nekem az ősz és a tél az otthonos évszak, meg néha a tavasz eleje is, amikor az még kedves és virágillatú, a május sokszor már inkább a nyárra hasonlít. Anyukámmal ellentétben - aki egyszer azt mondta, ő a nyarat szereti, mert akkor olyan jó meleg van – én nem gondolom a harminc-negyven fokos hőségről, hogy olyan jó lenne, de valóban a nyárnak is megvannak a szépségei, amiket három halmazba sorolhatunk: naplemente, vidék, vízpart. Ezekben benne vannak a jó borok, a barátok, a bogár muzsikák, a természet, a család, a biciklizés, a vízibicikli és sup. Minden más, ami a nyárhoz tartozik nem kedves nekem, nem tudom mi olyan jó abban, mikor olyan büdös vagyok, mint egy tesztoszteron dús 13 éves fiú és olyan a hangulatom, mint a 14 éves menstruáló húgomnak.

            Azt szeretem még az őszben, hogy végre elkezdődik a tanév. Nekem valahogy a nyár összegzése végül mindig így néz ki: 60% unalom, mert sokat (túl sokat) vagyok magányomban, 40 pedig várakozás, mert várom, hogy ne legyek túl sokat magányomban. Várom, hogy menjünk már, készüljünk már, csináljuk már, amit csinálni kell. Elkezdünk összepakolni, beülünk kocsiba, veszünk vonat jegyet, uccu neki, ott vagyunk megérkezünk, más ízű levegő, aztán pakolás, irány haza és előröl. Egészen addig, míg nagy nehezen végre eljön a szeptember, végre minden héten fel kell kelni egy adott időpontban, be kell menni az egyetemre, és végre nemcsak azt érzem, hogy egy főtt cérnametélttel próbálom a darts közepét eltalálni. Apropó egyetem. Váltottam. Sokáig gondolkodtam, hogy kéne-e egyáltalán vagy csináljam végig most már, de végül bátor voltam és arra gondoltam egye fene. Csak viccelek, első perctől tudtam, mikor tavaly beültem a három órás nyelvészeti órámra, hogy ezt soha többet. Ráadásul mind ahányszor azt hallom valakitől, hogy mennyire nem szereti, amit tanul, mennyire nem szereti a munkáját, arra jövök rá, milyen jó döntés volt. Merthogy azzal riogatnak minket gimiben, el kell döntened, hova mész tovább, mellesleg most azonnal februárban és tudd is pontosan, de ez nem így működik, ha csak valaki nem kapott az iskolában vagy otthon óriási önismereti kurzust, akkor nagyon nehéz eldönteni, mit is szeretnénk, mit is élveznénk. Ezt látom a családi összejöveteleken is, lassan mindegyik tesóm és unokatesóm a gimi vége felé tart és mindenki azt kérdezgeti tőlük, hogy mik lesznek, ők meg nem tudják. Állatorvos, mérnök, szociológus, közgazdász, történész, énekes, pszichológus, építészmérnök, filmrendező, rendezvény szervező. Kétségbeesünk, igen, mert ijesztő, hogy valamiről dönteni kell, ami a jövőm lesz, főleg úgy, hogy hirtelen kell a gyerekkori viselkedésből kilépni a felnőtt felelősségteljes magatartásba. Hogyan válnak a jaj, csak 800 forintom van, este egy sör? című délutánok most nem jó, fáradt vagyok mondatokká? Miért felejtjük el egyre jobban mennyire könnyű volt gyerek és kamaszként elhatározni magunkat valami mellett és miért kezdünk el felnőttként aggódni a részleteken is? Mintha nem lenne elég fájdalmas, hogy életünk egy negyede eltelt még vetkőzzük is le gyermeki, felelőtlen, döntésnek nem mondható cselekedeteinket. És le kell, le kell bizony vetkőzni, mert ilyen az élet és ettől lesz izgalmas, hogy mit hoz majd a következő 5 - 10 év.

Írás közben pedig mégis arra kell rájönnöm, hogy ez a téma nem ennyire karót nyelt, van időm dönteni, aztán elesni és újra dönteni, aztán kételkedni és újrakezdeni. Csak egy picivel több bátorság és talán egy kevéske rugalmasság kell hozzá. És ezek azok a tulajdonságok, amikkel anyukám nem rendelkezik, hiszen ha rendelkezne, belátná, hogy a nyár helyett a tavasz vagy ősz mellett kellett volna döntenie! És itt most visszakanyarodok az őszhöz, van egy gyönyörű szép narancssárga sálam, ami barna kabáttal/pulóverrel igazán hozza a szezon hangulatát. De nyugi ez csak pumpkin, nem FIDESZ. Bár jobban belegondolva az ősz színe talán nem is a narancs, hanem a vörös. Burgundi, hogy egészen pontos legyek. Onnan tudom, hogy ez az ősz színe, mert valamelyik nap, amikor sétáltattam a kutyit, megláttam az utcában egy családi házat, amin végigfutott a borostyán, nyílván október végéhez illő színekben pompázva. Na akkor jöttem rá, lennék következő életemben megvöröslött őszi falevél.

Ui.: olvassatok és nézzetek Szegény Párák -at, ugyanaz a történet két különböző oldalról megragadva. Ha egyszer lesz majd önéletrajzom pont ilyet szeretnék.