Valójában mi is a féltékenység? Miről és kiről szól? Mindenki érzi, vagy csak néhányunk? Miért hangsúlyozzák, hogy az emberek nem szeretik, ha valaki féltékeny egy kapcsolatban? Mikortól különböztetjük meg a féltékenységet az aggódástól?

            Emlékszem, egyszer beszélgettem egy fiúval (nem férfi, hangsúlyozom, nem férfi), akit nagyon kedveltem és egyszer írta nekem, hogy most egy picit nem lesz elérhető, mert átmegy hozzá az egyik régi lánybarátnője, de nincs para, ne aggódjak. Visszaírtam, hogy rendben, nem vagyok féltékeny típus. Mire egészen gyerekként kezelve megkérdezte, voltam-e már kapcsolatban? Az átlagember arra gondol, szemét pali, udvarol valakinek, erre másokat visz a házába. Én meg arra gondoltam, oké, hiszek neki, barátok, tőlem azt csinál a barátaival, amit szeretne. De miért kezel le? Nincs olyan, hogy valaki nem féltékeny? Vagy azt akarja, hogy féltékeny legyek? A legtöbb gond ott kezdődik, hogy a felek nem kommunikálnak őszintén egymással. Érted, ha a srác azt mondja, kérlek, tegyél már egy picit úgy, mintha halál féltékeny lennél, eljátszom én, megkérdezem hogy néz ki a csaj, mi a neve stb. De nem kérte. Engem meg nem érdekelt a lány.

            A féltékenység egy romlandó árú, amit az ember akkor kap meg a postától, ha valakivel érzelmi kapcsolatba keveredik és nincs rendben önmagával. Féltékeny vagyok a csajra/pasira, mert mi van, ha a másik jobban érzi magát vele, mint velem? Mi van, ha szebb, mint én? Mi van, ha beleszeret? A féltékenység arra a személyre mutat rá, aki érzi. Ez így persze a fogalom szűk meghatározása. De először kezdjük ezzel. Ha rendbe teszem az önértékelésem, és tudatosítom magamban, hogy elég szép, elég érdekes, elég vicces vagyok, a másik engem választott, ezzel a lélekkel akar lenni, innentől kezdve bármi, ami vele történik már nem az én hatásköröm. Ha kinyírom az illetőt az igen, de féltékenységből légyszike ne csináljunk ilyet. Meg egyébként se. Szóval, igen, a féltékenység arról az emberről szól, aki érzi, nem a másikról, hiszen senkinek nincs kiírva a fejére, hogy féltékenynek kell lenned, mert a Saci sokkal érdekesebb, mint te. Ha engem mégis zavar vagy a határaimmal szemben megy az, hogy a barátom a Sacival találkozik, tölt időt, akkor szépen diskurálok erről, hiszen rendbe tettem magam és nem félek beszélni a szükségleteimről.

            Ismerek egy párt, ahol a fiú nagyon ideges lesz, ha a lány helyette a barátnőivel megy el kávézóba, étterembe, bulizóhelyre. De akár vissza is kanyarodhatunk az én példámra. Tegyük fel, nagyon ideges vagyok attól, hogy tudom a sráchoz át fog menni valaki, míg én 143 km távol vagyok tőle. Ha ezt magamban tartom, féltékenységgé növi ki magát, majd túlgondolássá a végén pedig a barátnőimnek panaszkodok, hogy szemét pali, tuti megcsal. De, ha én ezt lekommunikálom a fiúkának, hogy figyelj ide, én ideges vagyok, ha más lányokkal találkozol kettesben a házadban, nem annyira esik jól ez nekem, szeretném, ha máshogy lenne ez megoldva, akkor én máris leteszek magamról egy terhet, kimondtam, nincs bennem, nem engem mérgez. Erre a legtipikusabb reakció általában az, hogy "jaj, de hát édesem, te olyan szép vagy, ne legyél feszült emiatt". "Leszarom. Tudom, hogy szép vagyok, de zavar baszki". Mindenkinek vannak határai, amiket be kell tartani egy kapcsolatban, ha meg szeretnénk őrizni az egészséges állapotunkat. Szóval, ha én kimondom a határaimat, a másik pedig szarik bele, akkor tudom, hogy ő nem az én emberem, nem ugyanazt szeretnénk az élettől, nem tiszteljük egymást ugyanúgy és ezen érdemes elgondolkodni: biztosan ez kell nekem? Feszült és féltékeny szeretnék lenni? Ugyanakkor elkezdem magamat is vizsgálni: rendben vagyok önmagammal? Biztos, hogy a másik zavar és nem az, hogy valamit nem mondok ki?

            Én szeretem az egyszerű megoldásokat. Szeretem lekommunikálni, mire van szükségem, nem addig húzni – nyúzni, míg a végén egy nálam hatalmasabb káosz lesz belőle. Mert a féltékenység örvényében könnyű elfelejteni, hogy vannak egyszerű, járható utak is. Ezt a jelenséget még a social media-ban figyeltem meg, ahol az emberek hihetetlenül idegesek lesznek, ha a párjuk valaki másnak a képét likeolgatja. Honnan ered megint csak a rossz érzés? Nem mondtam el a másiknak, hogy nekem sokat jelent a like. Nem mondtam el magamnak, hogy értékes ember vagyok, és kurvára semmit nem számít egy szívecske egy kép alatt. Kommunikáljunk és viselkedjünk bátran, mert a  felnőtt kifejezés csődje, ha mindenki nyuszi beszélni aztán nézünk, mint Rozi a moziban, hogy miért fut zátonyra minden, ami fontos az életemben, vagy amit fontosnak hittem. Persze olyan is van, hogy valami nem működik, érezzük, hogy a határaink, az értékrendünk, a terveink nem egyeznek a másikéval, és ilyenkor megszüntetjük az adott kapcsolatot. De ehhez is bátorság és önmagunkba vettet hit kell.

            Tehát, nagyon fontos, ha a postás hoz nekünk egy csomagot, rajta a féltékenység szóval ellátott címkével, adjuk szépen neki vissza, vigye tovább másnak, mi pedig nyugodtan és szabadon sétáljunk el a kaputól.