A minap elmentem moziba a húgommal, mellettünk két kamaszlány ült, maximum 15 évesek lehettek. Éppen egy megható résznél tartottunk, mikor is az egyik elővette a telefonját, hogy üzenetet küldjön (?), insta story-t (?) készítsen. Szeretem megfigyelni az embereket, mert sokat mond el róluk, csupán csak az is, hogy beülnek egy filmre, de képtelenek rá odafigyelni. Mármint tényleg minden figyelmüket rászentelni. Minek megyünk el moziba, ha csak mutogatni akarjuk, hogy voltunk ott? Érted, ha nem jöttek volna, hanem szépen megvárják, hogy letölthető legyen a film vagy tudom is én, akkor lett volna hely a táskáinknak. Panaszkodás pipa.

            Hatalmas rajongás van az új Barbie film körül, amit én először nem értettem, hiszen kicsit bugyutának tűnt, bár Margot Robbie-ra tökéletesen illik a szerep és tökéletesen játszotta is azt. A film egyáltalán nem volt bugyuta, egyszerű, meg se közelítette ezeket a fogalmakat. Igen, pontosan ilyen amikor egy könyvet elítélünk a borítója miatt.

Nagyon szépen beleszőtték a feminizmust, a fasizmust és talán picit a történelem örök körforgását is. Barbieland az a hely, ahol a nők töltenek be minden vezetői pozíciót, döntenek az emberi jogokról, lényegében ők a világ irányítói. Mellette pedig erősen hangsúlyozva van, hogy a férfi élete csak akkor teljes, ha egy nő, azaz Barbie észreveszi őt. Ellenben a valósággal, ahol sokkal inkább a férfiak döntenek, és a lányoknak olyan párt kell választaniuk, akik mellett nőnek érezhetik magukat. Ennek a két világnak az összehasonlításán alapul igazából a film. Melyik a jobb? Melyik a rosszabb? Van-e jobb illetve rosszabb?

            A 21. században tök aranyosan össze szoktak ülni a feministák, megbeszélik a női gondokat, nehézségeket, hogy szerintük mi lenne a megoldás, de ennyi. Beszélnek csak róla. Nem lehet megváltoztatni egy egész rendszert néhány beszélgetéssel eltöltött órával. A férfiak lettek a Biblia szerint előbb megteremtve, aztán mikor Isten megérezte, hogy hiányzik valami mellőle még, megalkotta a nőt is, de mégis csak a férfiak voltak az elsők és maradtak volna az utolsók is, ha nincs a nő. Ez így szép szerintem. Egyik sem jobb a másiknál, a férfiak megölik egymást földrészekért, a szerelemért. A nők pedig bántják egymást az érzékenységük, kicsinyességük miatt. Nincs olyan, hogy csak nő vagy csak férfi. Olyan van, hogy a nő és a férfi. Egyik sem zárhatja ki a másikat. Mint a tizedikes matektankönyvben a logika témakör, ott is ezt tanultad csak nem emberekkel... és nem érdekelt.

            A filmben van még egy fontos fogalom, ami végül is kifejtésre kerül, ha eléggé odafigyelünk. Mi az ember? Mitől lesz valami/valaki emberi? Legújabb hír a nagyvilágban, hogy a mesterséges intelligenciával már képesek lesznek filmeket írni és színészeket helyettesíteni. Miért szeretjük annyira a filmeket? Mert hiába kitalált történet, karakter, esetleg világ, mindegyikben van valami emberi, amit nem tud a technológia megalkotni. Valami megfoghatatlan, amit csak érezni tudunk, mi emberek. Amikor a szülő meglöki a gyereket a hintában. Amikor az apuka hagyja a kislányának, hogy kisminkelje.  Amikor a nagymama addig noszogat, hogy egyél még, míg végül csak azért is leküzdesz egy süteményt a hatodik fogás után. Amikor a parkban ülve látod a szerelmeseket a padon, és nem beszélnek, csak nézik egymást. Amikor elszáll előtted egy pillangó vagy egy katicabogár. Amikor a kávézóban újságot olvasó embert látsz. Amikor a könyvtárban végighúzod a kezed a könyvek gerincén. Amikor a hajléktalan poharában apró landol. Amikor letörten ül valaki egy széken és nem tehetsz semmit ellene. Amikor eső után kimész és megérzed a friss ázott beton illatát. Amikor ráfekszel a víz felszínére és csak lebegsz. Amikor gyerekeket látsz teadélutántosdit játszani. Amikor a vonatból nézed a melletted elhaladó tájat. Amikor felszáll a repülőgép. Amikor az égen keresed a szivárványt zivatar után. És amikor rád mosolyog az, akit szeretsz. Ezeket nem lehet létrehozni. Ezek hoznak létre minket, embereket. És ennél nagyobb kincs, hogy van lehetőségünk megélni ezeket az élményeket, nincs. Mennyien halnak meg körülöttünk betegségben, balesetben. Akkora ajándék, hogy élhetünk, az pedig, hogy valaki filmen keresztül mondja ezt el, mint író, mint rendező, mint színész, mint bármi, annál nagyobb fejbekólintás már csak az lehet, ha megtapasztalod, hogy van esélyed ezt az egészet elveszíteni.

            Van-e célunk azon kívül, hogy élvezzük a napjainkat, éveinket? Van-e célunk azon kívül, hogy a legtöbbet hozzunk ki önmagunkból? Hogy a legboldogabbak legyünk? Mert szerintem, ha lenne, ha ennél többet kéne véghezvinnünk ebben az életben, akkor nem embernek lennénk teremtve.