Az emberek hajlamosak azt hinni az egészséges táplálkozásról, hogy nem egészséges. Hogy egy korlátózó étkezés, szigorú keretek közé szorítva. Valószínűleg anyukám ezért mondogatja folyton, mennyire le szeretne fogyni, de mennyire nem bírja a diétát, mert nincs annyi önereje. Az egészséges tápanyagbevitel nem arról szól, hogy éhezek, hogy soha nem fogyasztok sütiket, hogy reggeltől estig lapos az ember hasa, hogy este hat után már nem eszek. De tényleg annyira szívesen megkérdezném az ilyen emberektől, hogy mert szerinted este 10kor a hamburger átforgatja magát egy tál zsírban még vagy mivan? Tanuljuk már meg, hogy nem azért kell helyesen enni,  hogy egész életedben bomba formád legyen, hanem hogy minél egészségesebb lehessen a szervezeted és meg tudjon küzdeni, mondjuk a betegségekkel. Mert az ember hajlamos megfeledkezni arról mennyi mindene megvan, míg egy szerette vagy ő  maga komolyan beteg nem lesz. Szóval légyszike figyeljünk oda kurvára a szervezetünkre, hogy minél tovább élvezhessük a körülöttünk élők társaságát.

            Az előző kis szösszenetben olyan szépen szóba került a vallás, gondoltam beszélgessünk egy picit még róla. Illetve én beszélek, az olvasó meg kénytelen meghallgatni. Vasárnap voltunk templomban, évek óta először, gyerekként katolikus miséket hallgattunk, de most reformátuson voltunk, és őszintén olyan sok különbséget nem véltem felfedezni a kettő között, talán annyit, hogy a katolikusnak sokkal inkább kézben tartott ütemterve van, míg a református inkább egy egyoldalú beszélgetés a pap részéről. Talán ezért is hívják azt istentiszteletnek és nem misének. Én nem tudom, hogy hiszek-e Istenben, vagy valamiben, ami minden felevett van és ő dönti el mizu legyen velünk és a világgal. Nekem túl szektás, mikor a pap azt mondja, élj így meg úgy és nagyon jó lesz neked a mennyországban. Miért? Persze az ember legyen kedves, segítőkész, empatikus, de ezek amúgy is kialakulnak gyermekkorban legtöbbünknél, hiszen ezek nem tulajdonságok, hanem alapvető emberi viselkedés jellemzők. Vagy annak kéne lenniük. Nem szeretem magát a felfogást, hogy most húzzuk meg nagyon a gatya derekát, hogy majd a halálunk után a legjobban élhessünk a mennyországban. Annyira kevés időnk van itt, nem arról kéne szólnia az életnek, hogy mindent kipróbálok, amit csak szeretnék, anélkül, hogy bűntudatom lenne, vajon helyes-e, vajon Isten elnézi-e nekem? És én nem csak úgy ideböfögöm ezeket, mint a kommentelők a videók alatt, rengeteg podcastet hallgattam és millió cikket/szöveget elolvastam, hogy elég tájékozott legyek véleményt formálni, ahogy a szakvezetőm mondaná; kutatást végzett a feladatmegoldás sikerességéhez. Szóval megkaphatom végre a szorgalmi ötöst??

            Egyébként nagyon ritkán tudom, hogy hiszek. Egy-egy pillanatra és valóban szép és könnyed, levesz az ember válláról egy kis súlyt, hogy nem ő a felelős, hogy a világban okkal vannak rossz dolgok és nem csak véletlenszerűen történnek tragédiák. Egyszer mondtam ki hangosan egy vallásos barátomnak, hogy annyira szívesen lennék én is hívő, mire azt mondta, hogy hát akkor csak higgyek Istenben. Én erre azt válaszoltam, ez nem teljesen így működik, hiszen a lapos Földben sem hiszek, ha valaki rám szól. Ő pedig összehúzott szemöldökkel annyit reflektált, hogy jó, de a Föld bizonyítottan nem lapos. Belátom kissé bicegő érvelés volt, talán a sokadik sör a gyomromban okozta ezt a párbeszédet. (De akkor is, nem teljesen hívőként számomra az Isten létezése éppen annyira bizonyított, mint a lapos Föld). Ezt a vallásos témát apukám mondatával szeretném zárni, mert szerintem igazán elgondolkodtató: Én nem azt gondolom, hogy Isten valaki, aki figyel minket fentről. Szerintem Isten az az érzés, amikor valaki segítséget nyújt vagy tesz érted valami kedveset és úgy érzed muszáj viszonoznod.

            Emlékszem egyszer későestig dolgoztam a színházban, annyira hosszú volt a darab, hogy még egy középkorú férfi is kijött és leült velem szembe az asztal másik oldalára. Majd rám nézett és kinyitotta a száját… aztán hosszú percekig be se fogta:

            - Magácska itt dolgozik?

            - Igen.

            - Huszon pár éves?

            - Igen.

          - A nagyobbik lányom is. A kisebbik csak 16, ő játszik a darabban azért jöttem el. Illetve jöttünk el én és a feleségem. Fu, olyan kegyetlen rossz. Mármint én értem, fiatalok, tapasztalatlan színészek, de ez a téma. Bár megnézhettem volna a jegyen a címet. A Bibliáról szól. Ami eleve egy hülyeség, hiszen mindenki tudja, hogy Isten nem létezik, ott a fizika, a kémia, a biosz… és a földrajz. Hülye az, aki vallásos. Az ország is ezekre az emberekre támaszkodik. Mármint Viktor. Maga Fideszes?

            - Nem.

            - Az jó. Akkora fos ez az ország. Régen minden jobb volt. Az én koromban, tudja? Akkor még az emberek tudtak beszélgetni egymással, tudtunk lakást bérelni, tudtuk finanszírozni a kis életünket. Fú, milyen jó is volt 20 évesnek lenni. Na, az volt az élet. Igen. Tényleg, a mostani fiatalok nem is tudom hogyan tudnak itt megélni. Nekem az összes lányom külföldre akar menni. Magácska is?

            - Nem.

         - Kegyetlen ebben az országban élni. És a globális felmelegedés? Itt van a nyakunkon, lehet, mire annyi idős leszel, mint én nem is lesz már Föld. Arról nem is beszélve, hogy saját házat nem tudtok már venni, infláció az egekben… Hah milyen jó volt fiatalnak lenni.Milyen jó volt 20 évesnek lenni!...hm... Na, visszamegyek a feleségemhez, tovább nézem ezt a rettenetet. Mikor is lesz szünet?

            - 20 perc múlva.

            - Az nagyon jó. Köszönöm a beszélgetést.

Azzal elment mellettem és megveregette a vállam. Én pedig ültem ott a filozofáló fejemmel, mennyi téma, mennyi vélemény, amikről ma már nem lehet tisztelettejesen beszélgetni, mert szereti mindenki kurvaanyázni a másikat, azt hívén, ettől az ő gondolatai lesznek tények. A faszi negatív világfelfogása pedig pont arra emlékeztetett, amire a vallás is. Hogy egyetlen életem van és annyit szeretnék kihozni belőle, amennyi csak telik tőlem.

            Mindannyian lassan korhadó sárga tulipánok vagyunk, egyszer csak eljön az idő, amikor már nem fogunk tudni többet a nap felé fordulni, csinos vázákban ülni, tavasszal újravirágozni. Nem panaszkodni akarok jól megtanulni, hanem egészségesen élni, tartalmas podcasteket hallgatni, igazi beszélgetésekben résztvenni, kreativitásra sarkalló könyveket olvasni. A nagynéném soha többet nem fogja tudni újraolvasni a  A boldog herceg - et Oscare Wilde-tól, pedig egyik kedvenc regénye volt. Helyette én olvasom újra, emlékeztetve magam, hogy… nem szabad ennyire melankolikus véget adni egy írásnak sem!

U.I.: Végszónak magamtól akartam idézni, de eszem bejutottak Szendrői Csaba szavai: „Aki magától idéz, az gyökér.”